fbpx
30/292-1884 - hétfőtől péntekig (munkanapokon) 9:00-17:00 óráig info@hebe.hu
Oldal kiválasztása

Téli olvasóverseny

„A mesét csöndben kell hallgatni. Áhítattal, mert a mese a királyoknál is hatalmasabb. Örök életű.”

(Kányádi S.: A mesék meséje)

" Csodálatos érzés egy szülő számára látni, hogy a kütyük világában van még remény, hogy az olvasás, alkotás mekkora örömöt tud okozni nekik. Remélem egyre több diák megszereti ismét a könyveket. Köszönjük az élményt! "

Sz. Hajnalka
(Vaskút)

" Összetett feladatok, nem hagyományos visszakérdezése a műveknek, gondolkodtató, kicsit másképp mint a suliban. "

K. Mónika
(szülő-Kapuvár)

" Rengeteget profitált belőle Zsófi. Köszönjük. Szuper csapat vagytok! Jó versenyezni veletek. Úgy, hogy vissza is érkezik a munka, még láthatjuk a hibákat is. "

K. Mónika
(szülő-Kapuvár)

" A gyermekeim nagyon örültek a szinházjegynek. Nagyon nagy élménynek írták le, viccesnek tartották! Sőt, szerintük
jobb volt, mintha egy telefont nyertek volna! Tehát kitűnő jutalomnak tartjuk a színházi előadást! Nagyon köszönjük a boldogságot, amit nekik okoztak! "

Varga-Sebők Katalin
(Nagyréde)

" Fiam születésnapjára kérte, hogy nevezhessen e versenyre. Köszönjük a sok-sok feladatot,amit e verseny nyújtott gyermekem számára. Hihetetlen munkájuk van e feladatsorok összeállításával. A feladatokat ma le kellett fénymásolni
az osztálytársak számára is, annyira tetszik nekik, s már várják, hogy majd ők is nevezhessenek. "

Sz. Hajnalka
(Vaskút)

" A verseny nagyon élvezetes volt, korosztálynak megfelelőek voltak a kérdések. A tájékoztatás is érthető volt. Az értékelésnél a dicsérő szavak plusz lendületet adtak. A rajzoknál és az olvasónapló készítésénél kiélhették
kreativitásukat a gyerekek. "

K. Mónika
(szülő-Kapuvár)

" Köszönöm, örülök hogy megismerhettük ezt a szuper közösséget! "

Császár-Takács
Viktória

" Nagyon szépen köszönjük a szervezést, a támogatást, a biztató és dicsérő szavakat, elismeréseket! A kislányomnak
sokat jelentettek ezek, és egyáltalán nem foglalkozik a pontokkal. DE a képekre kapott kedves szavaktól csillogott a
szeme, ami ezerszer többet ér! "

Czifráné

" Köszönjük,hogy részesei lehettünk a versenynek, valamint a kedvességeteket a segítségeteket és,hogy megismerhettünk benneteket! "

Judit

Olvasóversenyünk célja az, hogy olyan alkotó szellemű gyerekeknek nyújtsunk szórakoztató időtöltést, akik szeretnének egy-egy regényben elmélyülni. Feladataink segítségével a diákok részévé válhatnak a történetnek, ízlelgethetik a szavak és mondatok varázserejét és kreatívan is megeleveníthetik a történetet.

 

A Téli olvasóverseny menete:

Téli olvasóversenyünkön 11 könyv közül lehet választani. Nagycsoportos óvodáskortól érettségiig várjuk a gyerekeket

A versenyre jelentkezőknek egy könyvet kell kiválasztani, azt beszerezni (a könyvtárat javasoljuk), és a verseny kezdetéig elkezdeni az olvasást.

Téli olvasóversenyünk 2022. december 15-én indul.  Amennyiben a verseny indulásának napján nem kap e-mailt tőlünk a kapcsolattartó, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben az info@hebe.hu címen.

Ha egy könyvhöz nem érkezik legalább 20 nevezés, akkor összevonjuk a korosztály másik könyvével az értékelésnél.

Amennyiben egy könyvhöz nem érkezik legalább 15 csoportos nevezés, akkor a csoportban versenyzők egyénileg folytatják a versenyt.

 

A Téli olvasóverseny menete óvodásoknak és alsó tagozatosoknak:

A mentor felolvassa az óvodás versenyzőnek a könyvet.

Az 1. és 2. osztályos kategóriában az olvasási készséghez mérten a versenyző már önállóan is olvas részeket a könyvből.

A mentor segít a feladatok értelmezésében.

A feladatokat és a kreatív munkákat a versenyző önállóan készíti el.

A 4+ óvoda, és az 5+ óvoda-1. osztály korcsoportban a versenyzőknek nem kell tudni írni és olvasni.

Az 1. és 2. osztályos kategóriában írástudás szükséges.

Milyen feladatokra számíthatnak a versenyzők?

Az olvasás és a könyv tartalmával és szereplőivel kapcsolatos feladatok mellett a kisebbeknek rajzolás, makett és bábkészítés, rajzfilmnézés, a nagyobbaknak kreatív írás teszi színesebbé a versenyt. A verseny második fordulójával olvasónaplót is készítenek a versenyzők.

Újdonság!

Kötelező olvasmányok feldolgozása a HEBE-vel

Olvassuk együtt, dolgozzuk fel közösen a kötelezőt érdekes feladatokkal, projektmunkákkal olvasóversenyünk keretében.

Díjazás, ajándékok

Minden diák, aki mind a két fordulót kitöltötte oklevelet kap. Könyvenként ajándékcsomaggal díjazzuk az első három helyezést elérő versenyzőket. A mi képzeletbeli dobogónkra akár több mint száz kisgyermek is felállhat a sok csodálatos munka nyomán születő holtversenynek köszönhetően, és mindannyiuk értékes munkáját ajándékkal jutalmazzuk!

p

Nevezési díjak

  • egyéni: 4900 Ft/fő/2 forduló
  • csoportos: 4100 Ft/fő/2 forduló

Kedvezmény családoknak

  • csak egyénileg : 4600 Ft/fő/2 forduló
    (2 fő vagy 2 egyidejű nevezés esetén)

Pedagógus kedvezmény

  • egyéni: 3900 Ft/fő/2 forduló
  • csoportos: 3100 Ft/fő/2 forduló
    (minimum 10 fő egyidejű jelentkeztetése esetén vehető igénybe)

Őszi/Téli olvasóverseny összevont kedvezmény

  • csak egyénileg: 4600 Ft/fő/2 forduló

(Az őszi és téli olvasóverseny egyidejű jelentkeztetése esetén vehető igénybe)

Választható könyvek és korcsoportok:

4+ óvoda

Marék Veronika: Kippkopp karácsonya és Kippkopp a hóban

Kippkopp meglesi a várost, mert hallotta a cinkétől, hogy ott a lakásokban karácsonyfa is van télen. A segítőkész karácsonyfa dísz mindent elmutogat Kippkoppnak és aztán egy csilingelő hang után egészen különös dolgok történnek. Olyan különösek, hogy végül a kis cinke és Kippkopp is karácsonyozik az erdőben.

A behavazott réten bandukol Kippkopp, amikor egy dermedt madárkára bukkan. Beviszi a kamrájába, és élesztgetni kezdi. A madárka két dióval kalandos útra indítja.

Ebben a korosztályban a versenyzőknek még nem kell tudniuk írni és olvasni.

5+ óvoda – 1. osztály

Sven Nordqvist: Pettson karácsonya

Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni és megsüthetik kedvenc mézesüket.

Tovább olvasom

 Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírj a megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi nem lesz az ünneplésből? (moly.hu)

Ebben a korosztályban a versenyzőknek még nem kell tudniuk írni és olvasni.

5+ óvoda – 1. osztály

Csukás István: A ​téli tücsök meséi

„A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó, és minden fehér, az ágak, a villanydrót, a háztetők. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá.

Tovább olvasom

És érzi, hogy téli tücsök lett, magányos téli tücsök.” Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. A zsályaszagú hátizsák zsebében került be a szobába, itt tölti nagy unalomban a telet. Kiugrik a hátizsák zsebéből, felszökken az írógép billentyűire, és le-leüt egy-egy betűt. Valamennyi leütött betű egy-egy szép nyári emléket idéz. Véletlenül éppen ezt a mondatot kopogja le: A szigetre vágyom.” (moly.hu)

Ebben a korosztályban a versenyzőknek még nem kell tudniuk írni és olvasni.

1. és 2. osztály

Csukás István Pom Pom meséi: A bátor tintanyúl és A radírpók

Van-e még valaki, aki nem ismeri Pom Pomot? Ha igen, akkor most igazán megismerheti. Ő és meséinek kacagtató, jószívű, csetlő-botló hősei most összegyűltek, hogy újra és újra megnevettessenek és elgondolkodtassanak bennünket. Két Pom-Pom mesét olvasunk el a Téli olvasóversenyen.

1. és 2. osztály

Bartos Erika: Brúnó Budapesten – Budapest környéke

Tudod-e, hogy a Budakeszi Vadasparkban több mint ötvenféle állatot láthatsz? Tudod-e, hogy Vácrátóton van egy szép botanikus kert? Jártál már a Gödöllői Királyi Kastélyban, a solymári várban vagy a szentendrei Skanzenben?

Tovább olvasom

Tudod-e, hogy Veresegyházon medvéket etethetsz, Gödön pedig fürödhetsz a Dunában? Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat írója és rajzolója, akinek munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, egy kedves történet és részletgazdag rajzok segítségével kalauzolja végig az óvodáskorú olvasót Budapest környékének nevezetes helyszínein. (moly.hu)

3. és 4. osztály

Erich Kästner: A repülő osztály

A kirchbergi gimnázium diákjai karácsonyi színdarabot próbálnak. A próbán minden remekül megy, de az előadásig történik egy és más előre nem látott esemény.

Tovább olvasom

Például kitör a háború a gimnazisták és a reáliskolások között, s hatalmas hócsatákat vívnak, áldozatul esik egy köteg dolgozatfüzet, elcsattan több tucat pofon, valaki nyaktörő mutatványt hajt végre egy nyitott esernyővel… A többi pedig – hát az már maradjon titok. Erich Kästnernek, az Emil és a detektívek, a Május 35 és A két Lotti szerzőjének nevét már jól ismerik az olvasók. A repülő osztály egyik legjobb ifjúsági regénye. (moly.hu)

3. és 4. osztály

Kertész Erzsi : Lássatok csodát! (Göröngyös Úti Iskola 2.)

A Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármely másik iskola. Itt is mindig történik valami. Most éppen Arika, egy másodikos kislány kerül az események középpontjába. Azt állítja, hogy a dúsgazdag svájci rokonai egy vidámparkszerű kastélyban élnek.

Tovább olvasom

Nyáron meglátogatja őket, és magával vihet még valakit. De ki legyen az? Az osztályban hatalmas versengés indul Arika barátságáért. Vajon igaz-e a csodás svájci történet, vagy csak a kislány regényes képzeletének a műve? Kiderül a könyvből! (moly.hu)

5. és 6. osztály

Antoine de Saint-Exupéry: A ​kis herceg

Egy aranyhajú kisfiú bolygóról bolygóra vándorol, rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára, és megtanulja, hogy az igazán lényegest csak a szívünkkel láthatjuk.
A francia pilóta-író csodálatos kis remekművét gyerekek és felnőttek milliói olvassák szerte a világban immár több mint hét évtizede.

Tovább olvasom

Az énformáló találkozásokkal teli, a gyermekkor csodaváró hitét a felnőttkor kiábrándult józanságával szembeállító történetet olvashatjuk akár szívmelengető, időtlen meseként, akár elgondolkodtató, többrétegű filozofikus példázatként.

Egy biztos: minden életkorban mindenki megtalálja benne a neki szóló üzenetet.
Az „égből” pottyant kisfiú és a pilóta barátságát elbeszélő kis könyv először New York-ban jelent meg 1943-ban, Antoine de Saint-Exupéry amerikai emigrációja idején.
A kis herceg azóta a világirodalom legtöbbet olvasott, legtöbb példányban kiadott, legtöbb nyelvre lefordított művévé vált.

(moly.hu)

9-12. osztály

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek.

Tovább olvasom

A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak?

(moly.hu)

9-12. osztály

Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben és más történetek

Rejtő Jenőt utánozhatatlan humora, mesteri mondatfűzése, egyedi, könnyed stílusa a magyar irodalom egyedülálló jelenségévé avatják.

Tovább olvasom

Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg, ahol az alvilág kétes figurái egytől-egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és a szerelmesek egymásra találnak. A hat kötettel – melyből ez a második – Rejtő Jenő műveinek eddigi legteljesebb gyűjteményét nyújtjuk át az Olvasóknak.

(moly.hu)

Jelentkezés az őszi olvasóversenyre >>

Pillanatképek tavalyi téli olvasóversenyünkből

Kérdése van? Írjon nekünk!

1 + 13 =

Író-olvasó találkozó Nyulász Péterrel

Örömmel jelentjük, hogy sikerült találkoznunk az íróval és egy remek előadásban volt részünk, és természetesen dedikáltattuk a könyveinket.

Csatoltan küldök néhány fotót.

Üdvözlettel: Edit és Istka

Nyári olvasóversenyünk egyik kis versenyzője találkozott az általa olvasott könyv írójával, Nyulász Péterrel. Az író írt ajánlást a könyvébe, és egy közös kép is készült.