30/292-1884 - hétfőtől péntekig (munkanapokon) 9:00-17:00 óráig info@hebe.hu
Oldal kiválasztása
Várható eredményhirdetések januárban

Várható eredményhirdetések januárban

Kollégáink gőzerővel javítják a téli egyfordulós csapatversenyek feladatlapjait.

Az eredményhirdetések időpontjai:

  • Nyelvmester – 2019. január 17.
  • Karácsonyra várva – 2019. január 29.
  • Christmas is All Around – 2019. január 30.
  • Es weihnachtet schon – 2019. január 31.
  • Kiskarácsony – 2019. január 31.
Tőzsdejáték indul középiskolásoknak

Tőzsdejáték indul középiskolásoknak

Néhány hete elindultak az ötfordulós versenyek és zajlanak az egyfordulós csapatversenyeink is, de most, rendhagyó módon, engedjék meg, hogy egy másik szervezet versenyére hívjuk fel a figyelmüket.

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány ismét meghirdette a már hagyományosnak számító versenyét, a Tőzsdejáték középiskolásoknak vetélkedőt. A versenyről minden információt megtalálhatnak a verseny honlapján (https://kebaverseny.hu/). A versenyt céljával, a pénzügyi kultúra erősítésével a magunk részéről maximálisan egyetértünk, ezért fog a mi versenyünkben is erőteljesen megjelenni idén, mind történelem, mint földrajz tárgyból. Úgy gondoljuk, hogy ezek a programok jól illeszkednek egymáshoz, így amit a diákok megtanulnak nálunk, azt hasznosíthatják ott is (és fordítva).

A Tőzsdejáték középiskolások verseny nevezési határideje: 2018. november 7., de a szervezők szerint érdemes már korábban is regisztrálni, hogy a diákok már a verseny előtt gyakorolhassanak.

A verseny legjobb csapatai és a felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodnak. A részletekért tehát keressék a verseny honlapját:

https://kebaverseny.hu/

Mi a kreativitás?

Mi a kreativitás?

Mi a kreativitás?

Sok szülő és tanár mondja, azért nevezik gyermeküket a versenyeinkre, mert olyan feladatokat készítünk, amelyben kreatív megoldásokat várunk. Amióta elindítottuk olvasóversenyeinket előfordul, hogy egy versenyző minden lexikai kérdést hibátlanul megold, mégsem kerül a nyertesek közé. A feladatlapokban pontozzuk az egyedi megoldásokat, a feladatok érdekes, kreatív, változatos, színes stb. megoldását. Ez a képesség a XXI. században megkerülhetetlen. Szüksége lesz rá gyerekeinknek.

A XXI. századi kompetenciák között kiemelt helyet kap a képzelőerő, megszokottól eltérő látásmód, a kreativitás.

„A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.” – írja Guilford, aki a kreativitást vizsgálta.

Szerinte a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik. Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

  • A problémák iránti érzékenységben
  • A gondolkodás könnyedségében (fluencia), amely a szavak, gondolatok közötti kapcsolatok gyors képzésében nyilvánul meg.
  • A gondolkodás rugalmasságában (flexibilitás), ez teszi lehetővé a megoldások célszerű variálását.
  • A gondolkodás eredetisége (originalitás), a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Az intelligencia a divergens gondolkodással ellentétes konvergens (összetartó) gondolkodáson alapszik. A konvergens gondolkodás lényege, hogy egy adott probléma megoldásánál, már a jól bevált megoldást, sémát alkalmazzuk. Milyen ezzel szemben az alkotó, kreatív ember? Merész, impulzív, nyitott az újra, rugalmas, néha fegyelmezetlen.

Az intelligencia és kreativitás összefüggéseit vizsgálva rámutattak, hogy az intelligencia nem mindig jár együtt a kreativitással. A kreativitás azonban bizonyos szintű intelligenciát feltételez.

Visszatérve a Hebe versenyekhez, fontosnak tartjuk, hogy ha XXI. századi tehetségfejlesztést szeretnénk végezni, akkor még intenzívebben be kell vezetni a feladatlapjainkba, versenyeinkbe a kreatív, megszokottól eltérő látásmód fejlesztését célzó feladatokat és ezek értékelését. Kitaláltuk például, hogy olvasóversenyeinken a megszokott olvasónapló helyett készíthetnek versenyzőink un. lapbook technikával is olvasónaplót. Itt a diák a saját kedve és ízlése szerint, változatosan, színesen helyezi el az információkat. Vannak olyan feladatok például természetismeret tantárgyból, Világjáró versenyünkön, ahol egy adott témában kiállítást kell szervezniük az iskolában. Tavaly például kiállítást szerveztek az Év fája, madara, vadvirága stb. témában. Készítettek tablókat, plakátot a tárlat népszerűsítéséhez. Persze, nem kell nagy dologra gondolni, de ha az iskola tanulói közül csak húszan megálltak, hogy megcsodálják az Év madarát, már megérte – és versenyzőinknek ez sikerélmény. Időutazó történelem versenyünkön kiselőadást tartottak versenyzőink osztálytársaiknak Mátyás királyról. Reneszánsz zenét kellett választaniuk, bemutatták a reneszánsz építészetet, Mátyás könyvtárát. Másképpen dolgozták fel a témát, mint ahogy azt a tananyagban megadták. Biztos vagyok benne, hogy a kreatív megközelítés segítségével sokkal több mindenre fognak majd emlékezni az érettségin ebből a témából. Gondolattérképet, képregényt, plakátot készítenek, visszamennek az időben és naplót írnak. Íme néhány munka versenyzőinktől:

A kreativitás gyermekkorban fejleszthető a legjobban. Nagyszerű ötletek léteznek a tanórák alatti és az otthoni fejlesztéshez is. Erről majd egy következő alkalommal szeretnék írni.

Honlapunkon megtalálhatjátok ennek az írásnak az előzményét is „tehetségblog” címszó alatt.

Írásomhoz az interneten gyűjtöttem Guilford elméletéről anyagokat.

Ha tetszett cikkünk, kövesse Facebook oldalunkat további érdekes tartalmakért!

Elindult az őszi olvasóverseny

A mai nap folyamán minden kapcsolattartó e-mail címére kiküldtük az első forduló feladatlapjait.

Aki nem kapta meg, kérjük jelezze az info@hebe.hu email címen!

Olvasóversenyünkre október 15-ig lehet még jelentkezni.

Elindult a Szivárványhíd, Időutazó és a Világjáró 5 fordulós verseny

Elindult a Szivárványhíd, Időutazó és a Világjáró 5 fordulós verseny! Azoknak, akik 2018. szeptember 30-ig leadták a nevezést, a mai napon kiküldtük az első fordulót a kapcsolattartó e-mail címére! Amennyiben nem kapták meg a feladatlapot, ellenőrizzék a Spam mappákban vagy jelezzék nekünk az info@hebe.hu e-mail címre!
A jelentkezési határidőt 2018.október 15-ig meghosszabbítottuk minden versenyünkre!