Az alábbi táblázatban találhatók a tavaszi olvasóverseny pontszámai. A pontok megtekintéséhez szükséges jelszót minden érintett kapcsolattartónak kiküldtük e-mailben.
A nevek kikereséséhez a ctrl+f kombinációt lehet használni.

Tavaszi olvasóversenyünk célja az, hogy olyan alkotó szellemű gyerekeknek nyújtsunk szórakoztató időtöltést, akik szeretnének egy-egy regényben elmélyülni. Feladataink segítségével a diákok részévé válhatnak a történetnek, ízlelgethetik a szavak és mondatok varázserejét és kreatívan is megeleveníthetik a történetet.
A verseny menete:
A tavaszi olvasóverseny hamarosan indul. E-mailben küldjük ki az első forduló feladatsorait a kapcsolattartó e-mail címére.
A versenyzők 6 korcsoportban nevezhetnek. A verseny 2 fordulóból áll. Az olvasás mellett a kisebbeknek rajzolás, makett és bábkészítés, rajzfilmnézés, a nagyobbaknak kreatív írás teszi színesebbé a versenyt. Minden fordulóban kapnak olyan feladatokat a résztvevők, melyben saját tapasztalataikat, élményeiket, véleményüket kell egy adott témáról (az élet “nagy kérdéseiről”) kifejteni. A verseny második fordulójával olvasónaplót is készítenek a versenyzők.
Ha egy könyvhöz nem érkezik legalább 20 nevezés, akkor összevonjuk a korosztály másik könyvével az értékelésnél.
Amennyiben egy könyvhöz nem érkezik legalább 15 csoportos nevezés, akkor a csoportban és egyéniben indulókat egyben értékeljük.
A verseny menete óvodásoknak:
- A mentor felolvassa az óvodás versenyzőnek a könyvet.
- Segít a feladatok értelmezésében.
- A feladatokat és a kreatív munkákat a versenyző önállóan készíti el.
- Az 5+ óvodás korosztályban a versenyzőknek nem kell tudni írni és olvasni.

Díjazás
Minden diák, aki mind a két fordulót kitöltötte oklevelet kap. Korosztályonként ajándékcsomaggal díjazzuk
az első három helyezettet,
külön az egyéni és a csoportos kategóriában.
Nevezési díjak
- egyéni – 3800 Ft/fő/2 forduló
- csoportos – 2800 Ft/fő/2 forduló (maximum 3 csapattag)
Kedvezmény családoknak
- 3400 Ft/fő/2 forduló (csak egyénileg)
(Amennyiben egy szülő 3 nevezést ad le bármelyik általunk szervezett versenyre, 200 Ft kedvezményt kap nevezésenként.)
Kedvezmény osztályoknak
- 38 000 Ft/osztály/2 forduló
- 15-20 fő esetén vehető igénybe

Óvoda
Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában?

1. és 2. osztály
Bálint Ágnes: Frakk a macskák réme

1. és 2. osztály
Nyulász Péter: A Gemini-kód – Berger Szimatszolgálat

3. és 4. osztály
Bálint Ágnes: Szeleburdi család

3. és 4. osztály
Berg Judit:
Galléros Fecó titkos naplója

5-8. osztály
R.J. Palacio: Csodácska

3-6. osztály
Antoine de Saint-Exupéry:
A kis herceg

5-8. osztály
Wéber Anikó: Az osztály vesztese

5-8. osztály
J. K. Rowling:
Harry Potter és a Halál ereklyéi

7-12. osztály
Lois Lowry: Az emlékek őre

7-12. osztály
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül

7-12. osztály
Szerb Antal: A Pendragon legenda